Az elmúlt pénteken jelentékeny esést könyvelhettek el a világ tőzsdéi. A február 10-én elindult zuhanás átlagosan 2,5 %-al tolta le az indexeket. Lévén az elmúlt fél évben szinte csak egyre feljebb kúsztak az árfolyamok, ez az korrekció már volt váratlan. Az árfolyam február 9-én még felszúrt egy pillanatra 1750 dollárig, majd a rákövetkező napon (pénteken) megérintette az 1705-ös árat is. Egyes vélemények szerint az esés csak éppen elkezdődött, s messze még a vége.
A csökkenés oka, hogy a világgazdaság továbbra sem találja a válságból kivezető utat. Soros György tanulságos megszólalásai, az Unió pénzügyminisztereinek lépései, a görög nyugtalanság, a vegyes ázsiai hírek nyomán a dollár komoly erősödésbe kezdett, s így az arany és az euró is gyengült. Ez elindíthat a világ tőzsdéin egy pozíciózárási hullámot, amely mélybe löki az árfolyamokat.
Soros György “véleménye szerint a görög “beteg” helyzetet, az EU nem kezelte megfelelően, és továbbra is problémákat okoz Európa számára. Soros korábban az alapblog.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy két lehetőség áll előttük, vagy következetesen folytatják a németek által előírt megszorításos programot és akkor ebbe mennek tönkre, vagy fellázadnak a diktátum ellen, azt nem teljesítik rendesen, akkor meg ezért mennek tönkre.
A befektető véleménye szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja. A választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte Barack Obama megérdemli a második ciklust. A befektető véleménye szerint a pénzügyi válság után kialakult problémák jóval nagyobbak voltak annál, minthogy bármelyik másik elnök azonnal meg tudta volna azokat oldani. Így aki megnyeri a jelenlegi választásokat, annak sokkal nagyobb esélye lesz sikereket elérni.”
“Az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint is elindult a negatív korrekció a részvénypiacokon. Mint mondta, ezt a görögországi bizonytalanság váltotta ki.
Kézzel fogható eredmény nélkül zárult az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek csütörtök esti találkozója, ahol arra szólították fel Görögországot, hogy újabb bizonyítékkal igazolja: valamennyi fontosabb politikai erő hajlandó alávetni magát a nemzetközi hitelezők reformelőírásainak.”
Ami számunkra kérdés, az hogy az esés az amerikai tőzsdéken meddig tart (szerintem február végéig legalább), s milyen mélypontokat lát meg az arany (1650? 1600?).
De a tavaszi napsütés nem csak a természetet kelti életre, hanem a befektetők reményeit is.
Dombi Gábor
(Az idézetek forrása: Privátbankár.hu)












