‘Talán többet tudunk a halálukról…’

Posted on Posted in Írások

Pár éve Kóstoló a múltból címmel tette közzé Körner András egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony receptjeit, és mutatta be konyháját, mindennapjait.

A zsidósághoz való kötődésének ellentmondásos viszonyát pedig A vonakodó zsidó című, a 2B Kulturális és Művészeti Alapítvány által publikált könyvében tárgyalja. Az Egyesült Államokban élő szerző e két könyvének bemutatójára érkezett Budapestre.

− A vidéki és városlakó zsidók életmódjának, megélhetésének szisztematikus, hét éven át tartó lerombolása; a magyar zsidóság háromnegyedének meggyilkolása után hetven évvel miképpen lehetséges a zsidóság életmódjainak rekonstruálása?

− Bár a Kóstoló a múltból szakácskönyvként is hasznos, a célja egy, a XIX. század második és XX. század első felében élt zsidó nő és családja életmódjának érzékletes bemutatása volt, amelyben a receptek, a nő levelei, lakásuk alaprajza, szokásaik leírása életmódjuk dokumentumaként szerepel. Míg a Hogyan éltek? A magyar zsidók hétköznapi élete, 1867–1940 című új kötetem nagyszámú korabeli fotó és azokat értelmező szöveg segítségével kísérli meg bemutatni a magyar zsidóság nagyon sokszínű, de tipikus életmódját. Mindkét kötet életmódokról szól, míg az első egy mikrokozmoszról, a mostani a sokféle életmód makrokozmoszáról. E nem túl vastag kötet alkalmatlan a rengeteg eltérő életmód összes fő aspektusának részletes ábrázolására, így most csak a zsidók mindennapi életének fizikai körülményeivel – a külsejükkel, lakóhelyükkel és kenyérkereső tevékenységükkel – foglalkoztam. S még e téma valamennyire átfogó jellegű bemutatása is majdnem 250 képet igényelt. Mély meggyőződésem, hogy a magyar zsidóság túlnyomó többségének brutális elpusztítása –s velük együtt az általuk képviselt életmód eltűnése – nemcsak a zsidók tragédiája, hanem az egész magyar társadalomé. Nehéz feladat a tragikusan eltűnt életmódokat érzékeltetni. A holokauszt pusztításain és a rengeteg meggyilkolt család fényképgyűjteményének elkallódásán kívül ennek más okai is vannak. A XIX. században és a XX. század elején nem készült rendszeres, a magyar zsidóság teljes spektrumát bemutató fotódokumentáció: erre sem a zsidók, sem a néprajzosok, sem a képeslapok, sem a fotóművészek nem vállalkoztak. Bár némelyikük csinált vagy csináltatott néhány felvételt, de jellemző módon az egyetlen, száznál is több képből álló sorozatot a Berlinből érkező Roman Vishiniac, egy orosz származású fotóművész készítette, de ő is csak Pozsony és Kárpátalja vidékéről, a szegény ortodox és haszid zsidókról, az asszimiláltakról nem. A könyv képanyagát és az életmódok leírásának adatait rengeteg különböző helyről – múzeumokból, archívumokból, magángyűjtőktől, s még sok más forrásból – kellett összegyűjtenem. Kicsit olyan volt ez a munka, mint amikor egy elpusztult szobor vagy freskó ásatásánál megtalált darabkákból kísérlik meg az eredeti művet rekonstruálni. A magyar zsidókról az utóbbi évtizedekben megjelent művek legtöbbje az üldöztetésük és meggyilkolásuk tragikumával foglalkozik, mert hihetetlen, hogy a XX. században ilyesmi Európa-szerte előfordulhatott, s fontos dokumentálni az őrület lefolyását. Ez ahhoz az eredményhez vezetett, hogy talán többet tudunk a haláluk körülményeiről, mint az életükről. Én e könyvben arra koncentráltam, miként éltek az emberek a még ép, a szörnyűségektől még nem érintett közösségükben, s ezért a határvonal 1940, a vészkorszakot közvetlenül megelőző idő.

− Kevéssé ismert a közvélemény előtt a zsidóság tagoltsága. Milyen jellemzőik alapján mutatja be őket?

− Könyvem témája a magyar zsidók sokfélesége. Nyilvánvaló, hogy az északkeleti megyék haszid földművesei, a falvak kocsmárosai, a kisvárosok kereskedői, a vidékek terményfelvásárlói, illetve a városok asszimilált zsidó patikusai és fényképészei, és a budapesti iparmágnások nagyon különböző körülmények között éltek. Ezt a hihetetlen sokféleséget csak rendszerezetten lehet áttekinthető módon bemutatni. A magyar zsidóságot az ortodoxok és az asszimiláltak közel egyenlő aránya jellemezte. De ezen a két óriás kategórián belül bemutatom az ortodoxokat, a haszidokat, a csupán kulturálisan asszimiláltakat, a szekulárisokat, sőt a kitérteket is. Ha akaratlanul is, de származása sok kitért zsidó identitásában játszott szerepet, és a társadalom jelentős része is zsidóként gondolt rájuk. Vizsgálom e csoportokon belül azt, hogy miként különbözött az életmód Budapesten, vidéken és a külön kategóriát képező Kárpátalján, s hogy mindez miként alakult a vizsgált, nagyjából hetvenéves idősáv során.

− Az 1848-tól a millenniumig tartó időszakban a magyar nyelv vált a zsidóság legtöbb csoportjában dominánssá a jiddis és a német helyett, s a magyar nemzeti eszme harcos támogatójává lett a magyar zsidóság, amelynek zöme a városokban koncentrálódott. 

− Az általam vizsgált korszak több mint kétharmadában, pontosabban 1920-ig Magyarországon az ortodoxok voltak szűk többségben (például 56% 1880-ban, 52% 1900-ban), bár ez a tény nem köztudott. Valóban, többségben voltak a városlakók, de nagyon jelentős falusi zsidóság is létezett. 1910-ben hatból öt faluban éltek zsidók. A magyar zsidóságról alkotott képet elsősorban Budapest és a legtöbb vidéki város túlnyomórészt asszimilált zsidó lakossága formálta. Az asszimiláltak 1920 utáni többsége azért jött létre, mert a legtöbb magyar ortodox a trianoni békeszerződéssel a környező országokhoz csatolt területeken élt. Igyekeztem munkámban nagyjából egyenlő teret adni az ortodoxok és az asszimiláltak bemutatásának.

− Megragadható-e a zsidóság részletes néprajza, egyedi életmódja, akár tárgykultúrája e források alapján, vagy mindennapjaik, tárgyaik az időben előrehaladva egyre kevésbé tértek el a nem zsidók életmódjától?

− Az asszimilációnak sok fokozata, fajtája létezett. Sokuknál e folyamat csupán olyan kulturális tényezőkre terjedt ki, mint a viselet, az iskoláztatás és a mindennapi életben használt nyelv; ugyanakkor vallásosak maradtak, megtartották az ünnepeket és kóser háztartást vezettek. Másoknál az asszimiláció a vallási kötelékek lazulásához vezetett, sőt gyakran a teljes szekularizációhoz. Legtöbbjük azonban megmaradt zsidónak, arról nem is szólva, hogy akkoriban a felekezeti hovatartozást hivatalosan számon tartották (szerepelt a születési, házassági és halálozási anyakönyvekben), s ez még azok önképét is befolyásolta, akik nem voltak vallásosak. Az is tény, hogy a társadalom jelentős része zsidónak tekintette őket, s a környezetük alkotta kép viszont még a vallástalan és asszimilált zsidó származásúakban is akaratlanul tudatosította, hogy mégiscsak zsidók. A magyar zsidók sokféleségének bemutatásakor nemcsak azokkal kell foglalkozni, akiknek vallási hovatartozása az öltözetük és szakállviseletük alapján már messziről nyilvánvaló, hanem azokkal is, akikről ez nem feltűnő, mert a zsidóságuk így vagy úgy az ő életmódjukra is hatással volt.

− Készül e könyv folytatása, amely az „emberek gondolataira, érzelmeire és viselkedésére” összpontosít. Van-e különálló, zsidóságspecifikus gondolkodás, érzelem és viselkedés?

− A tervezett második kötetben az olyan kulturális aspektusokkal szeretnék foglalkozni, mint az önkép, hazafiasság, társadalmi élet – barátságok, klubok, sportegyesületek –, vallásgyakorlat, párválasztás, családi élet, ünnepek – a zsidók zsidó és keresztény ünnepet is tartanak –, nyaralás, katonaság. Ez csak néhány aspektus rendszertelen felsorolása. Ezekből válogatni kell, és ezt az is befolyásolja, hogy néhány vonás alkalmas a fotókon keresztüli bemutatásra, más pedig nem. Mindebből áttekinthető kötetet formálni sokéves munkát jelent, s tekintve, hogy néhány hét híján 73 éves vagyok, ki tudja, futja-e majd erre erőmből.

− Két évtizede hatalmas vitát váltott ki, amikor az egyik rabbi a magyar modernizációban meghatározó szerepet vivőnek jelentette ki a magyar zsidóságot. Hogyan vélekedik a zsidóság részvételéről a magyar modernizációban?

− A magyar zsidók az ország modernizációjában valóban fontos, sok területen a lakosságbeli arányukat messze meghaladó szerepet játszottak. Magyarország modern fejlődésében betöltött nagy szerepük az ország általános sajátosságaival; másrészt a magyar zsidók néhány, őket erre alkalmassá tevő vonásával, például a viszonylag nagy számukkal, az egész országra kiterjedő elterjedtségükkel és jelentős részüknek az asszimilálódásra, a modern iskolázásra való hajlandóságával volt összefüggésben. De az is tény, hogy más nemzetiségi kisebbségek, elsősorban a németek, valamint a modernizáció XIX. századi kezdeteiben jelentős szerepet játszó görög, szerb és macedón kisebbség és a magyar etnikumúak is részt vettek a modernizációban, bár nem olyan arányban, mint a zsidók. Továbbá a gazdaság némely ágában, például a nehéziparban és az építési vállalkozók között más kisebbségek szerepe nem kevésbé volt jelentős. Példa erre az új bevándorló svájci Ganz Ábrahám, a bajor Mechwart András, a norvég származású Gregersen család és a cseh eredetű Havel Lipót.

− Ön az Egyesült Államokban él. Onnan miképpen lehetséges a kutatás, a források összegyűjtése? Ön nem történész, nem a múlt, hanem épületek konstruktőre, építész. Nem tart a szakmai, nem kollegiális kritikáktól?

− A tény, hogy az Egyesült Államokban élek, hozzájárult ahhoz, hogy nyolc évig tartott, amíg sikerült befejeznem a könyvet. A legnagyobb probléma nem ez volt, hanem a témának megfelelő szerkezet és hangnem megtalálása. Ezen New Yorkban ugyanúgy lehet dolgozni, mint Pesten. Az is segített, hogy első könyvem kapcsán megismerkedtem néhány kiváló magyar szakemberrel, s a velük – mindenekelőtt Karády Viktorral, Gyáni Gáborral és a kötetet szerkesztő Fenyves Katalinnal – folytatott beszélgetéseim sokat segítettek. Ez a könyv sok tekintetben úttörő vállalkozás, s nyilván akkor is lenne benne kritizálnivaló, ha történész lennék. A Kóstolón és e köteten dolgozva, az évek alatt rengeteg szakkönyvet olvastam el, s ezekből sokat tanultam. A munkám elsősorban ismeretterjesztő jellegű, nem tudósoknak, hanem az érdeklődő olvasóközönségnek szánt, bár a szakmai visszajelzések is pozitívak.

− Egy másik könyvkiadónál is jelenik meg éppen kötete: Egy vonakodó zsidó, amely személyes esszégyűjtemény. Mi az üzenete, hogy párhuzamosan két mű jelenik meg két kiadótól egy időben?

− Míg a Corvina Mindennapi történelem sorozatában megjelenő kötet tárgyilagosan mutatja be a magyar zsidók különböző csoportjait, az Egy vonakodó zsidó hangsúlyosan szubjektív írások gyűjteménye. Önálló írásokból tevődik össze, de azokat összeköti, hogy mindegyikük a zsidó identitásom alakulásával, és az azt befolyásoló tényezőkkel foglalkozik. A címben szereplő „vonakodó” szó arra a hosszú, kanyargós útra utal, amely elvezetett a származásom iránt érzett komplikált, nemegyszer ambivalens érzelmektől a zsidó múlt iránti szenvedélyes érdeklődéshez, és az erről a témáról írt könyveimhez.

− A könyv kulcskérdése végül is az, mit jelent ateistaként, kereszteltként is zsidónak lenni.

− Bár soha nem titkoltam zsidó származásomat, életem első felében úgy véltem, ez csupán egy jelentéktelen életrajzi adat. Az ambivalencia jellemezte viszonyomat származásomhoz: egyszerre igenlés és a távolságtartás igénye. Ettől az ambivalenciától – ha úgy tetszik vonakodástól – jutottam el az utóbbi 30 évben a zsidó hagyományok iránti szenvedélyes érdeklődésig. Ráébredtem, hogy mind az általános értelemben vett tradíciók, mind az a pesti zsidó polgári környezet, amibe beleszülettem, sokban befolyásolta egyéniségemet, gondolkodásomat. A zsidóság manapság legalább annyira kulturális fogalom, mint vallási. Így nem látok ellentmondást abban, hogy zsidónak érzem magam, pedig nem vagyok vallásos. Igaz, 1944-beli szükségkitérésünk óta az okmányaim szerint evangélikus vagyok, de éppen azért, mert zsidónak érzem magam, lényegében mindegy számomra, hogy mi áll az iratokban.

Felpezsdült történelem

Tavaly jelent meg Komoróczy Géza hatalmas, A zsidók története Magyarországon című alkotása, majd idén e mű szöveggyűjteménye. Szintén tavalyi munka Kőbányai János A magyar-zsidó irodalom története – Kivirágzás és kiszántás című monográfiája. Idei termés Komoróczy Géza: Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban, Kárpátalja – a 16. századtól a 19. század közepéig című írása, és Bányai Viktória, Fedinec Csilla, Komoróczy Szonja Ráhel könyve, Zsidók Kárpátalján – Történelem és örökség a dualizmustól napjainkig. Körner András most megjelent két könyve után idén e sort az Óvás! Egyesület Ami látható és ami láthatatlan című műve zárja. A holokauszt nyomán semmivé lettek a képek, tárgyak, épületek is. Ezért példás Erzsébetváros önkormányzatának kezdeményezése, hogy könyvben állítson emléket a kerületnek arcot adó helyi zsidóságnak, és bemutassa az új életre kelő zsidónegyedet.

 

Dombi Gábor

Népszabadság, 2013. 11. 30

Forrás: nol.hu