Skip to content


Meghívó Zöld Technológiai Közösség tagjai közé

Kedves Barátunk!

Az Inforum, az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum az elmúlt évben megkezdte a felkészülést tagszervezeteivel arra, hogy a környezetbarát informatikai eszközök, megoldások, szolgáltatások elérhető hazai legjobb gyakorlatait összegyűjtse és bemutassa  a nagyközönségnek.

Célunk, hogy első lépésként partnerséget építsünk azon – esetenként egymással versenyző – cégek és szervezetek között, amelyeknek érdekében áll energiatakarékos, a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe vevő eszközök, illetve a természeti környezet megőrzését, fenntartását biztosító megoldások és szolgáltatások bevezetése és hazai piacra bocsátása.

Ezért létrehozzuk a Zöld Technológiai Közösséget, amelyet arra szánunk, hogy a legjobb gyakorlatokat a médiában bemutatva társadalmi hatást érjünk el, összegyűjtve a „zöld” termékeket és szolgáltatásokat.

Meggyőződésünk szerint fontos lenne, hogy mind a szakmai, mind a tágabb közvélemény is megismerje azokat az eredményeket, amelyeket a technológiai, informatikai, elektrotechnikai cégek az elmúlt években elértek. Fontos az, hogy első lépésként egy szakmai közösség értékelje és megbecsülje a cégek e területen végzett innovációs tevékenységét, s bemutassa azt a fogyasztóknak is.

Magyarországon még hiányzik, hogy a nemzetközi szakirodalom, szabványok, jó megoldások magyarul is hozzáférhetőek legyenek. Hiányzanak azok az események, amelyeken a zöld technológiák is bemutatkozhatnak. Hiányzik a környezettudatos magatartás mind a közigazgatásban, mind a lakosságban, noha erre nem csak igény lenne teremthető, de általa az energia- és nyersanyagszegény Magyarországon különösen sok megtakarítás lenne elérhető.

A Közösség működését egyszerűnek látjuk: olyan PR és pre-marketing tevékenységet kell elvégeznie, amely erősíti Magyarországon a környezetbarát elektronikai és informatikai termékek elterjedését.

Összegyűjtjük és a sajtóhoz eljuttatjuk azon híreket, megoldásokat, amelyek véleményünk szerint érdekesek lehetnek mindenki számára, aki tudatosabban szeretné szervezni életét, s aki nyitott a technológiai újdonságokra. Emellett a Zöld Technológiai Közösség tagjai megismerhetik egymást, s a döntéshozók számára megalapozott ajánlásokat dolgozhatnak ki, hogy a jövőben a zöld gondolat is megjelenjen a közbeszerzésben, jogszabályalkotásban. Végezetük a hazai infokommunikációs és elektronikai cégeknek abban nyújthatna e közösség segítséget, hogy a nemzetközi dokumentumok, fontos hírek fordításával megismerjék azokat a trendeket, amelyek a jövőnk meghatározzák.

Az Inforum Dombi Gábor főtitkárt és Kenczler Mihály szakírót kérte fel, hogy indítsák el e speciális PR szervezését Magyarországon.

Csatlakozásra – és források biztosítására – kérjük azokat a cégeket és szervezeteket, amelyek tevékenységét már áthatja a zöld technológiák, megoldások keresése, alkalmazása.

Szeretnénk Önt is sorainkban üdvözölni.

Üdvözlettel

Lerch Attila

Elnök, Inforum

2011. május 23.

http://www.inforum.org.hu

Kapcsolat: Dombi Gábor

Kenczler Mihály

Posted in Zöld Technológiai Közösség.

Tagged with .