A szlovákai Bábaszék (Babina) olyan, mint egy gyors patak völgyének vize: beszalad az utazó és máris kint találja magát a falu másik végén. Ami miatt mégis megéri lekanyarodni a falu mellett elfutó 66-os főútról, az Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye. És bármilyen apró is az 522 lelkes falu, akad ott látnivaló.
Jó elindulni az édes-szomorú regény fektette nyomokon: hátha a történetek mélyén lappang még ma is olyan titok, ami felfedezésre vár. Janka lányomnak kötelező olvasmány a nyárra, ezért indultunk Mikszáth és regénye után, megnézni a ravasz uracskák Besztercéjét és az importált zsidónő Bábaszékét. A település Mikszáth életében is szlovák nyelvű falu volt, és akkoriban majdnem kétszer annyian lakták, mint manapság. Valaha mezőváros is volt, de ezt a rangot és tekintélyt nem csak növelni lehet, hanem elveszíteni is. A mikszáthi történetben a falu versenyre kel szomszédaival, amelyek lakói azzal gúnyolják a települést, hogy a városkában még zsidó sincs, s ezért:
az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet. (…) Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából (…) alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon. Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).
A regényben itt találkozik az értékpapírokat rejtő esernyő után nyomozó örökös, Wibra György és a csodatévő ernyő birtokosa, Bélyi Veronika 1889-ben. Szent Péter esernyője nem más, mint Müncz Jónás, a Garam folyóba veszett fehér zsidó ajándéka a csecsemő Veronkának. Mikszáth egy csipetnyi antiszemitizmussal jellemzi: „igen becsületes zsidó volt, azért nem vitte szegény semmire”. De tessék a könyvet újraolvasni, érdemes!
A hőségverte hétvégén a falu olyan csendes, mintha már a madarak is elköltöztek volna belőle. Miközben a hajdani tavacska vagy talán a piac helyén álló, faragott szobrokat fényképezzük – elég nehéz a régi arculat megfeleltetése a mainak –, felbukkan egy helyi lakos, s mint otthon Magyarországon, itt is előre köszön: Dobrý deň, s bólint, ahogy mi is szlovákul köszönünk vissza. Így illik. Híre mehetett az érkezésünknek, mert nemsokára néhány parasztasszony billeg el mellettünk, szemük sarkából figyelve ránk, ahogy a főtéren felállított szabadtéri tornaszereken bicebócázunk: van itt játszótér felnőtteknek és gyerekeknek is.
Mikszáth egy nyüzsgő kisvárost festett le annak idején. De hogyan is nézett ki ez a hely az ő leírása szerint?
Bábaszék mindjárt Zólyom mellett fekszik, a hegyek közt; azzal csúfolják, hogy kánikulában megfagy Bábaszéken a birka. A piacon annak idején fehérre meszelt épületek álltak, s a városháza, ami méltóságteljes homlokzattal büszkélkedett. Ehhez közel áll Nepomuki János szobra, „hiszen végre is csak ez a két nevezetes látnivaló volt Bábaszéken”. A kőből épült zsidó bolttal szemben a kovácsműhely, azaz a település információs központja állt. Ettől nem messze volt a város közkútja, „ahol egy terebélyes tiszafa nyújtott árnyékot. Ez a fa, melyet sorompóval vett körül a nemes város, s két oldalról padot állíttatott alája”. A városháza előtt egy nagy pocsolya terpeszkedett, amire „végre is szükség volt, tiszteletben tartotta azt Bábaszéken mindenki, mert ezen úszkáltak a városka lúdjai, itt hemperegtek a széleken az apró malacok, és végül innen merítették a vizet tűzvészek idején a tűzoltók.” A kocsma neve Megfagyott birka, ahová, ha nagy volt a kedv, be sem fértek a vendégek.
Érdekes, hogy mit lát meg a kényelmes író szeme Bábaszéken: mindazt, ami úgy látható, hogy ki sem kell szállni a kocsiból. Szent János szobrának már nyoma sincs. Ahogy a pocsolyának sem; de száz évvel ezelőtt még megvolt a település közepén, fényképek is tanúsítják.
A Mikszáth-látta meszelt falú házak még többé-kevésbé állják az idő múlását: a főutcán megmaradtak a tekintélyt és gazdagságot sugalló épületek.
Ezek közül a legnagyobb épület ma a Népház funkcióját tölti be. Ott jártunkkor éppen zárva találjuk, csak térfigyelő kamerák szemeznek velünk a ház sarkán.
A hajdan tekintélyes önkormányzati épület ma átépítés alatt áll, két év múlva várható az átadása. A megyei újság cikke szerint a felújítás költsége 708 ezer euró.
A történelem Bábaszéken sem adja meg könnyen magát. Az átutazó mit sem tudhat arról, hogy időszámításunk előtt 700 évvel ez a vidék már lakott terület volt. Először IV. Béla adta meg a helyieknek a privilégiumot (1254. augusztus 30-án), hogy maguk válasszák meg papjukat. Ezt V. István 1270-ben erősítette meg az ide telepített német bányászoknak.
Ebből az időszakból származik a hely fő nevezetessége, a római katolikus Szent Máté-templom (Eredetileg Szent Györgynek szentelték, aki a falu címerében is szerepel, és akinek a képmása egészen a 18. századig a főoltáron volt). A 13. századból való, geometrikus motívumokkal díszített kő keresztelőmedence már nem itt, hanem a besztercebányai múzeumban látható. A templom a román és gótikus stílus keveréke, megfejelve egy barokk sisakkal és berendezéssel. A harang még 1358-ban készült. 1530 és 1709 között – megszakításokkal – a templom a protestánsoké volt, a törökjárás idején védőfallal vették körül. A bejáraton lévő 1661-es évszám az erődítmény befejezését jelzi. A templomot 1754-ben és 1771-ben jelentősen átalakították, és Szent Máté kegyelmébe ajánlották. Jó gazdaként annak ellenére figyeltek rá, hogy a lakosok többsége evangélikus.
A falu közepén a fából faragott emlékek, szobrok mellett a régi képek mesélnek – sajnos csak nagyon keveset – a falu hajdani életéről. A száz éve készült fotókon még sok kisiskolás szerepel. Ma már nagyon más a helyzet: bár óvoda is van a községben, a helyi statisztika szerint tavaly három gyermek született, viszont a helyi lakosok közül tízen hagyták itt ezt a világot. A falut ma 266 férfi és 256 nő lakja.
Mikszáth nem útikönyvet, nem történelmet, hanem regényt írt. Szépet, izgalmasat, a romantikából a realizmusba hajlót, egy eltűnő világ utolsó pillanatait örökítve meg. Életképet rajzolt, egy feltörekvő szlovák falu dinamikáját vázolta elénk. Nem említette meg sem a mintegy 750 éves katolikus, sem az evangélikus templomot Babinán. Ez utóbbi már modern tornyával búcsúztatja a Zólyom vagy Besztercebánya felé tartó utazót.
Dombi Gábor
Megjelent: viszont.hu