Elhangzott: 2016. 06. 25-én
Friesenhausen Dávid 1806-ban, pontosan 210 évvel ezelőtt adta be kérvényét József nádorhoz, egy rabbiiskola felállítása tárgyában. A rabbiszeminárium felállítására 1837-ben, 1844-ben is voltak országgyűlési nekibuzdulások, párhuzamosan a hasonló olasz (Padova), németországi és osztrák kezdeményezésekkel. A zsidóságon belüli és kívüli küzdelmek miatt az első kezdeményezés után csak 71 évvel később nyílt meg a Rabbiképző kapuja, amelytől mi, végzett hallgatók éppen búcsúzkodni készülünk.
A búcsúról nekem – mint zsidó kultúratörténészi diplomával frissen felvértezettnek – egy Karinthy Ferenc novella jutott az eszembe, a Steinbeck és Zelk című, amelyben a híres amerikai író és magyar zsidó költő budapesti találkozását írja le. Az egyik nem tud magyarul, a másik nem tud angolul. És mit csinál két zsidó ha találkozik? ‑ Kérdezi Karinthy. – Hát sírnak – adja meg rá a választ. A történet patetikusságából semmit sem von le azon apró tény, hogy Steinbeck nem volt zsidó. De mi itt nem sírva, hanem örömmel találkozunk, de mégis fájó szívvel hagyjuk itt ezen iskolát.
Az itteni tanulmányaim megerősítették bennem azt– a halachával szemben álló – véleményt, hogy mindenki zsidó, aki a zsidóságért hajlandó tenni valamit és osztja az univerzális erkölcsi parancsokat, amely a Tízparancsolatban foglaltatnak.
Aki ide beiratkozott, és diplomát szerzett, BA, MA vagy doktori fokozatot, a zsidóság értékeinek megőrzéséért és ápolásáért száll síkra.
De immár történész lévén ez intézmény falai között szeretném egyik példaképem arcképét felidézni és az ő hat gondolatával búcsúzni el az Egyetemtől.
A példakép – dr. Mezey Ferenc (1860-1927) ügyvéd
A zsidók recepciója érdekében fellépő mozgalom egyik harcosa. 1894-ben az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat egyik alapítója, két évig titkára, Évkönyvének szerkesztője volt. 1889-től ügyésze és titkára a pesti Chevra Kadisának. Ő kezdeményezte Szeretetház és a Szeretetkórház létesítését. 1902-ben az Országos Iroda titkára; majd alelnöke, 1925-ben ügyvezető elnöke lett, 1927. június 26-tól ‑ sajnos csak pár napig ‑ az Országos Iroda elnöke volt. 1905-től a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának előadója, 1914-től pedig elnöke. Ő alapítja a Rabbiképző és a Tanítóképző internátusát (kollégiumát). 1884-től 1891-ig a Magyar Zsidó Szemle szerkesztője. Alapítója az 1916-ban megnyitott magyar zsidó múzeumnak. Novellái Rajzok a magyar zsidó életből címmel jelentek meg. 1927. július 4-én temették el.
A Rabbiképző 40. éves fennállásának évfordulóján, 99 évvel ezelőtt 1917-ben mondta e mondatokat.
Mezey Ferenc: Az országos rabbiképző intézet
A Rabbiképző 40. évfordulójára (1917)
In: Magyar Zsidó Szemle 1917. 81-87.o.
„(…) Az intézet igazgatóságának nagy gondja legyen, hogy az elbocsátott növendékeket a továbbképzésre buzdítsa, őket tudományos tanácsokkal és instrumentumokkal felszerelje, mert az iskola bármily fokon a tudománynak csak alapjait, körvonalait adja meg, de nem nyújthatja az ismeretek kimerítő mennyiségét, nem dolgozhatja fel azt a nagy anyagot, melyet a zsidó tudomány felhalmozott és nem tárhatja fel azokat a gazdag bányákat, melyek kutatókra várnak.
(…) Kötelessége az intézet tanarainak, hogy utódokat neveljenek tanszékeik számára, hogy egyes tudományszakok el ne árvuljanak, vagy a csemeték gyenge kezek között el ne satnyuljanak. (…) Ide kapcsolódik az az eddigelé is erőteljesen képviselt feladatunk, hogy a szemináriumi tanárok illetményeinek mostani tarthatatlan mértéke méltóképen emeltessék.
(…) Elmaradhatatlan kötelessége az intézetnek, hogy odahasson, hogy az iránta való hűség és a mesterek iránti hála ne csak a búcsú meghatottsága közben jusson kifejezésre, hanem (…) benső közösséget teremtsen az intézet és neveltjei között.
(…) Törekedjenek az intézet neveltjei, és oktassanak is arra, hogy a műveltségben haladó zsidóságnak igazi szellemi vezetői legyenek… (…)
Végül nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az intézeti épület szűkké vált. Negyven esztendő után sok hézag mutatkozik. Az iskolák iránti igények megnövekedtek, az építkezés terén mutatkozó nagy haladás mellett az akkori tervezés és berendezés hiányai szembeszökők. A naggyá dagadt könyvtár, az intézet egyik méltó büszkesége, erősen nyújtózkodik, tolja maga előtt a falakat, megfenyegeti a gerendákat. A felelősséget ezért elhárítván magunkról, sürgessük ezen ügynek elrendezését, a szűkre kimért intézeti költségvetés emelését. Panaszainkat hol az anyagi fedezet hiányára való utalással, hol mint most, a szomorú idők járásával ütik el. Ámde ezt az ügyet sem hagyhatjuk nyugvóra. Talán a kormányzatnak az intézet iránt annyiszor gyakorolt jóakarata segít a bajokon. (…)”
* * *
Remélem, a magyar zsidóság fontos vezetőjének, Mezey Ferencnek óhajai újfent meghallgatásra találnak azoknál, akik felelősek e nagymúltú, jövőre 140 éves intézmény sorsáért.
Köszönjük áldozatos munkáját Rektor Úrnak, minket oktató tudós professzorainknak, az életünket könnyebbé tevő tanulmányi munkatársaknak és könyvtárosoknak, hogy megtiszteltetés számba menő diplomával távozhatunk e magasztos helyről. Reméljük, lesz idő, amikor minket tanárnak, munkatársnak hívnak vissza e falak közé.
Dombi Gábor
