A napokban jelent meg a „működését szüneteltető” KFT együttes 1991. decemberi, a Közgázon rendezett búcsúkoncertjének felvétele a SzemTanú BT kiadásában. A három koncertből összevágott 65 perc egy évtizedet idéz fel a könnyűzene, az együttes és a magyar társadalom történetéből.
Rosszul állnak újabban a dolgaim / egyre jobban romlik a
közérzetem. / Mind elfogyott a
dobozból a gyógyszerem, / nem
sikerül kikúrálni magam
– énekelték 1988-ban és 1991-ben egyaránt, hangot adva a városi értelmiségiek rossz és továbbromló közérzetének.
Ám a többi zenekarral ellentétben a KFT- nek nincsenek (s most már nem is lesznek) optimista, lelkes, vagy andalgó-romantikus dalai. Tízéves működésük során realista módon közelítették meg a városi ember környezetének és világának ellentmondásosságát, s ebbe a líra még belefért, de a múltért és a jelenért lelkesedő álromantika sohasem.
Lágyan kavarog az éjszakában annyi nosztalgia, hogy már szinte fáj – énekelték meg a helyzetet 1982-ben. És a KFT minden dala ma is aktuális. Világképükből hiányoztak a dogmák, a világmegváltó ideológiákhoz való kötődések; verseik a nem kívülálló, de független gondolkodó ember jelenlétét és ideálképét sugallták. Ennek eszköze volt a gúny, a társadalom felé fordított görbe tükör, az utánozhatatlanul sajátos szokatlan ritmus és dallamvilág. Nem véletlen, hogy a középiskolás és egyetemista diákság, a pályakezdő, fiatal értelmiségiek adták közönségük javát.
S ez a közönség a borzalmas akusztikájú Közgazdasági Egyetem aulájában kívülről fújta a KFT-szövegeket, a tíz évvel korábbiakat a Bábu vágytól az Afrikán át a Gázgyárig, s duhajkodva és ragaszkodón búcsúzott költőitől és zenészeitől, akik a modern protest song legutolsó képviselőiként visszhangozták érzéseit, szorongásait, örömeit olyan egyedül, ahogy a XX. század végén lehet.
Dombi Gábor
Megjelent: Népszabadság, 1993. május 11., 16. o.