Levélváltás Dimitry Shurov ukrán zeneszerzővel

Egy hete, amikor az RTL Klub bemutatta A nép szolgája című sorozatot a Volodimir Zelenszkij főszereplésével, aki ma Ukrajna elnöke, a fülemben ragadt a film főcímzenéje. https://www.youtube.com/watch?v=Wy1ZxI65I70 A stílusában az 1980-90-es évek magyar filmgyártására emlékeztető, nagyon kelet-európai filmsorozat színészei tehetségesek, s maga a humoros sorozat azért is figyelemre méltó, mert politikai hatalomhoz juttatott egy olyan embert, aki a maga erejéből ért el sikereket a civil életben, és nem volt korábban „hivatásos” politikus. S talán ez az első ukrán film, ami bejárja a világot. A véleményemet egyébként a film rendezéséről, vágásáról inkább megtartom magamnak. Az egyszerű és hatásos, melankolikus és balladaszerű főcímzenét viszont meghallgattam a Youtube-on több előadó előadásában is, többnyire elégedetlenül, ugyanis e dal sokkal jobb annál, amilyen előadásokban elérhető a világhálón. S mivel fiam https://www.facebook.com/hasomerhacair/posts/5150650314996835 és barátai(m) segítő akciókat vittek, visznek Ukrajnába https://somer.hu/adomany/, s pénzt is gyűjtöttünk ennek finanszírozására, magam pedig gyomorgörccsel olvasom a híreket, felkutattam az interneten a főcímdal zeneszerzőjét Dimitry Shurovot, akit Pianoboy néven is fellelni a világhálón. http://dmitryshurov.com/

Háborúban álló ország művészével levelezni nagyon nehéz. Nem csak azért, mert tudom, látom, hogy országa, annak lakosai milyen borzalmaknak vannak kitéve, de azért is, hogy vajon lehet-e ilyenkor olyan apróságokkal zaklatni valakit, hogy létezik-e egy általa készített jó minőségű felvétel. Arra jutottam a dilemma során, talán megbocsátható egy szolidáris levél, egy visszajelzés: hogy nem csak a film került bemutatásra Magyarországon, de annak zenéje is visszhangot keltett. Szorongva küldtem el a levelem, s drukkolva, hogy a művészt és családját ne érje el a háború. Meglepetésemre másnapra már meg is érkezett a válasza.

Kedves Gábor,

Köszönöm leveledet, nagyra értékelem támogatásodat és kedves szavaidat.

A háború akkor ért, amikor Nyugat-Ukrajnában turnéztam, ahol egy koncertsorozatot terveztünk. Néhány nappal a történtek előtt hallottuk, hogy az összes külföldi nagykövetség sürgősen elhagyja Kijevet az összes családjával együtt, de még mindig nem tudtuk elhinni, hogy egy teljes körű háború lehetséges a civilizált Európa közepén a 21. században. Most, amikor Ukrajnában vannak olyan városok, amelyek elvesztették épületeik és infrastruktúrájuk több mint 80%-át – Mariupol, Buksza, Csernyihiv és még sok más város –, már nincsenek illúzióink. A valóság az, hogy emberek ezrei, akik békés városokban éltek, most el vannak vágva minden kommunikációtól, és jelenleg nincs módjuk a menekülésre. Minden nap betont és rakétarészecskéket lélegeznek be, a földalatti óvóhelyeken bujkálva csak a túlélésben reménykedve. Mariupolban megtámadtak egy működő kórházat, tele anyákkal, újszülöttekkel és egészségügyi személyzettel. Mit tettek Oroszországgal, hogy ezeket a bombákat rájuk küldték?

Ami a dalt illeti, amiről kérdeztél. Kifejezetten a „Nép szolgája” sorozathoz készült 2015-ben. Sokszor játszottam az ukrajnai koncertjeimen, de soha nem láttam értelmét, hogy kiadjak egy hivatalos videoklipet, mert a dal a sorozat megjelenése után azonnal hatalmas sláger lett. Sok koncertvideóm van róla, de ezek a Kijev északi részén lévő zenei stúdiómban maradtak, ahol most rendkívül veszélyes az élet. A zenei stúdióm a háború első heteiben bombabiztos óvóhelyként szolgált, mert betonból épült és a föld alatt van. Sok ritka és régi hangszer van ott, amelyeket egész életemben gyűjtöttem. A háború második napján idegösszeomlást kaptam, amikor rájöttem, hogy 10 ember, a közeli barátaim és a családom most ugyanezekben a falakban ül, ahol annyi zenét alkottunk, a hangszerek és mikrofonok körül, miközben hatalmas robbanásokat és állandó lövöldözést hallanak körülöttük. A fejemben újra és újra felhangzottak a szavak: „Istenem, kérlek, mondd, hogy erősre építettük, kérlek, mondd, hogy jól építettük, és kitart, hogy biztonságban legyenek”. Aztán a gitárosunk elment a hadseregbe, és most Kijevet védi sok más ukránnal együtt. A turnébuszunk és a sofőrje most humanitárius segítséget és orvosi ellátmányt szállít a határtól Kijevbe. Szóval azóta sem mentünk haza igazán, de folyamatosan mozgásban vagyunk, segítünk az embereknek megszervezni az életüket, adományokat gyűjtünk a hadseregnek és a menekülteknek, próbálunk tenni, amit tudunk. Emellett mindennap meg kell vívnunk az információs háborút az orosz propagandagépezet ellen, amely megteremtette ezt a kifordított valóságot rólunk, és olyan keményen táplálta ezt a médián keresztül, hogy az oroszok elhitték, hogy helyes megtámadni, bombázni és elpusztítani a szomszédjukat, Ukrajnát. Ez is egy nagy példa az egész világ számára, hogy egy őrült eszme propagandája hogyan vezethet háborúkhoz, tragédiákhoz és ártatlan emberek sok-sok halálához. Ez soha többé nem történhet meg, és ehhez a világ segítségére van szükségünk.

A dal sorozatban szereplő verziójának érdekessége, hogy tulajdonképpen ez az első demó, amit a pilot sorozathoz készítettem. Ezért hangzik egy kicsit lo-fi módon és olyan, mint egy otthoni felvétel. Minden hangszeren én játszottam, és a hangommal csináltam a „kürtöket”, és azt terveztem, hogy egy nagyzenekari felvételt készítek, miután a demót elfogadták a producerek. De a producerek, köztük Volodimir Zelenszkij, azt mondták, hogy “ez nagyszerű, egyszerű és nyers, olyan érzés, mintha az ember a nulláról kezdené”. És felhasználták a film végleges változatában.

Tudom, hogy sokan vannak Magyarországon, akik támogatnak minket. Most nagyon fontos, hogy ne feledjük, ez már nem a politikáról szól, ez egy háború minden emberért. A dolgokat, amik most Ukrajna sok városában történnek, állatok csinálják, nem emberek. Civilek hónapokig élnek a házaik alatt mobil, fény, élelem, gyógyszer nélkül, akiket óránként bombáznak az oroszok. És nem engedik ki őket a zöld folyosókon keresztül, nagyon kevés evakuálás folyik. Barátomat, az ukrán színészt, Pasha Li-t, aki az egyik videómban szerepelt, oroszok lelőtték, miközben segített az embereknek evakuálni Bukából. Volt egy „zöld folyosó”, ami elvileg biztonságos volt, ő levette a golyóálló mellényét, és egy lányra adta. Aztán őt és a kollégáját lelőtték. A világnak ezt és sok más valós történetet is meg kell ismernie. A világnak meg kell értenie a valós képet, ez egy terrorista háború, és ez tovább terjedhet, mert senki sem tudja, hogy mi juthat a beteg, mániákus vezetőjük fejébe. A túszejtés és az atomerőművekre való lövöldözés, ami már megtörtént, fel kell ébreszteni a világot a valós veszélyre.

Még egyszer köszönöm a támogatást, üdvözletem és maradjanak biztonságban.

Dimitry

A zeneszerző engedélyével teszem közzé e levelet.

Dombi Gábor