Mesemondás és holokauszt – Infopoly Alapítvány

Előhang egy mesekönyvhöz és egy kutatáshoz

Vajon lehet-e mesét írni a holokausztról a gyerekeknek? – tettem fel a kérdést a Zsidó múlt (1) és a Holokauszt és a családom (2) című csoportokban 2020. november 24-én. A Zsidó Múlt csoportban 18 reakció, 94 hozzászólás született a kérdésre; Holokauszt és a családom csoportban 42 reakció, 118 hozzászólás érkezett. A válaszok megoszlottak a „nem”, az „igen, de”, és az „igen” (és példák) között. Úgy vélem, előbb-utóbb érdemes lenne részletesebb, széles spektrumú kutatást folytatni a holokauszttal kapcsolatos gyerekirodalom témájában, hogy kitekintést nyerjünk a nyugat- és kelet-európai, az észak-amerikai és izraeli irodalomra is.

1.

Amikor néhányan úgy vélekedtek, hogy nem lehet mesét írni a holokauszt kapcsán, utánanéztem, hogy vajon megtudható-e összesen hány mesét írtak e témában?

A „Zsidó Könyvtanács” (Jewish Book Council) (3) 177 kötetet sorol a „gyerekeknek” kategóriába a holokauszttal kapcsolatos könyvek közül. Az itt helyet kapott összes könyv között vannak mesék, egyaránt található 13 alattiaknak és fölöttieknek írt fikció, emellett visszaemlékezések, és olyan könyvek is, amik gyerekek szenvedéseiről szólnak a holokauszt alatt vagy éppen akár a zsidó ellenállás ifjú hőseiről. Bár elvárás lenne, hogy ez a témában legfontosabb oldal részletesebb bontást kínáljon, de az ömlesztett listából egyenként kell szétszálazni a különböző tematikájú és korosztályoknak szóló köteteket.

Az United States Holocaust Memorial Museum listája (4) 45 irodalmi művet sorol fel, közöttük azokat is, amelyet a Zsidó Múlt és a Holokauszt és a családom csoport tagjai is említettek, de ez a lista sem teljes, egy-két kivétellel csak az észak-amerikai kiadók munkáját tartalmazza.

Sokrétű összeállítással jelentkezett 2017-ben a pragmaticmom.com oldal (5). Itt már helyenként jelzi a könyv mellett az ajánlott korosztályt is, sajnos nem következetesen. A 87 kötet között a korcsoporti ajánlás a 7 évesnél kezdődik (ez a ’Little Guides to Great Lives: Anne Frank’ írta, rajzolta Paola Escobar). (Az oldal érdekessége, hogy egy félig japán, félig kínai amerikai Mia Wenjen, aki Bostonban él, s komolyan foglalkozik a különböző kultúrák találkozásával, együttélésével.) Amerikában különbséget tesznek az MG és a YA, tehát a middle grade és young adult között. Előbbivel a 8-12, az utóbbival a 13-18 év közötti korcsoportokat jelölik. Amikor gyermekkönyvekről írunk, akkor Magyarországon is fontos lenne bátran elválasztani ezt a két (cél)csoportot, a gyerekeket és a fiatalokat egymástól, nem keverve a mesekönyvet és az ifjúsági irodalmat.

A világ legnagyobb könyvesboltja az Amazon.com mintegy 1200 találatot hoz, viszont az oldalt tesztelve feltűnik, hogy a találatok rendszerezése valójában értékelhetetlen, ugyanis 0-2 éves korra szűkítve a keresést – erre is van lehetőség – olyan találatok bukkannak elő, mint a ’The Hell Of Auschwitz: The Survivors Of The Holocaust Remembered’, amit esti meseként nem ajánlatos felolvasni kétéves gyereknek, s ahogy Victor Hugo Nyomorultak című regényét sem tekinthetjük explicit holokauszt történetnek.

A hazai online könyvesbolti kínálatban szintén nagy a káosz. Alapvető hiányosság a téma szerinti keresés hiánya. A Bookline oldalán kereséssel megállapíthatatlan, hogy van-e ilyen tárgyú gyermekkönyv, ugyanis itt a keresés feltétele a cím, szerző vagy kiadó megadása. Többrétegű kategorizálás, címkézés sincs, noha az internetoldalak létrehozásakor ez belépő szintű tevékenység (és mellesleg elvárás). Például John Boyne ’A csíkos pizsamás fiú’-ja csupán a 14 év feletti kortárs irodalomba tartozik, sehova máshova; Igaz Dóra könyve, az ’Egy fiú a csapatból’ az oldal szerint 7-10 éveseknek ajánlott (szerintem nem). A portál életkori kategóriái kissé egybecsúsznak a gyermek és ifjúsági irodalom tekintetében, elválik az ifjúsági irodalom és a mese, de mégis életkorbeli átfedések is vannak, tehát nem tudjuk meg egyértelműen, hogy a portál kiket tekint az gyermek-, s kiket az ifjúsági csoport részének.

Egy fokkal ígéretesebb a Libri online boltja, itt ugyanis, ha rákeresünk a holokauszt szóra, az összes kategóriában megjelenő, e kulcsszó alá tartozó művet listázza. Így megtalálható egy darab olyan antikvár kötet, amely a gyermekirodalom kategóriába is tartozik – Eve Bunting ’A Rettentő Valamik (A Holokauszt allegóriája)’ című könyve –, de minden bizonnyal csak azért, mert a címében is szerepel a holokauszt szó. Érdekes megközelítés, hogy az ’Olvass velünk’ sorozatban megjelent ’Anne Frank naplója’ a szórakoztató ifjúsági irodalom kategóriába került: kérdéses, hogy kinek jelent ez a könyv a szórakoztatást? Itt lehetséges a kulcsszó szerinti keresés, de ha nincs megadva az oldal feltöltője által a szükséges kulcsszó, akkor nincs is találat. A Libri áttekinthetően szétválasztja a gyermek és ifjúsági irodalmat, gyermeknek a 6 év alatti számít, ifjúságinak fölötte, s ezeken belül is korcsoportokat alkot. De hiába: tartalom szerinti keresés nincs.

A Líra és Lant sem teszi lehetővé a keresést a főbb kategóriákon (könyv, film, zene, antikvár stb.) belüli alcsoportokban, de leginkább javára szól a többiekhez képest, hogy legalább képes a ’Részletes keresés’ menüponton belül a leírásokban is keresni, nem csak a címben, szerzőben. Ők nem bonyolítják túl a gyermek- és ifjúsági irodalom szétválasztását, örüljünk, hogy legalább ez a kettő van.

A jelentős kereskedelmi portálok esetében a kavarodás oka a kategorizálás elnagyoltsága, és gyakran figyelmen kívül hagyása. Hasznos lenne tehát a könyves portálokon tisztességes adatbázisok létrehozása, pontos és részletes adatok feltöltése, karbantartása, s akkor nem kellene egyenként összevadászni, a különböző korcsoportoknak szóló irodalmat: mesét, ifjúsági regényt, kortól független allegorikus történeteket, ismeretterjesztést. De az megállapítható, hogy a hazai kínálat elmarad a fejlett országokétól, részint a megíratlan saját történetek és a fordítások hiánya miatt, különösen a legifjabbak számára.

Arra számítottam, hogy a hazai online kereskedők támogatást nyerhetnek a legnagyobb szakmai intézmény adatbázisától, az Országos Széchényi Könyvtár katalógusától (nektar.oszk.hu). Sajnos az nem tartalmaz megfelelő tárgyszavakat, így a kiadók, kereskedők ezen az adatbázison keresztül nem kaphatnak segítséget. (Az OSZK kevesebbet tud például ’A csíkos pizsamás fiú’-ról, mint a Bookline.) Maga a Kurrens Magyar Nemzeti Bibliográfia oldal nem működik, linkjei (pl. MNB WWW – Könyvek, lásd: http://oszk.hu/mnbwww/K/BIBLI.HTML) a végtelenbe mutatnak, s ott csak a párhuzamosok, de nem az olvasók találkoznak. Ezen mini áttekintés írásakor az OSZK Magyar Nemzeti Bibliográfia Könyvek Bibliográfiája online módon csak 2019-ig volt elérhető az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum oldalain, de nem adatbázisban, hanem évente kiadott füzetsorozatok html-formájában, amiben a belső linkek természetesen nem működtek hiánytalanul. Az OSZK weboldala – külső felhasználó számára – olyan gyermekbetegségeket mutat, amit már évtizede kinőtt a magyar internet, de a könyvtár végül is a múlt őrzője – ebben is. A könyvek katalogizálását, tárgyszavazását, címkézését nem tudja elvégezni magától a számítógép, talán majd a mesterséges intelligenciával felvértezve, ehhez (tisztességesen megfizetett) ember, sőt olvasó, és szövegértő ember kell. Nélküle nem létezik tájékoztatás, adatbázisba rendezés. És így nem lehetséges sem az olvasás növelése, sem az ebből származó bevétel növelése sem.

Az OSZK Könyvtári Intézete üzemelteti a Gyermekirodalmi Adatbázist (6). „A megújult külsővel, új szolgáltatásokkal jelentkező Gyerekirodalmi adatbázis célkitűzése a régi: a Könyvtári Intézet munkatársai által készített válogatás a magyar nyelven megjelent gyermekirodalom legjavát tartalmazza rövid annotációk kíséretében, ezáltal hasznos kalauza lehet könyvtárosoknak, szülőknek, óvónőknek, tanítóknak és gyermekolvasóknak a gyermek- és ifjúsági könyvek ’útvesztőjében’.”– vallják az oldal összeállítói. És valóban: 1560 cím értékelését, bemutatását tartalmazza az oldal, ahol végre megtalálható, hogy szakmai szemmel milyen korosztálynak javasolják a művet, esetenként az is, hogy milyen nemű gyermeknek. Remek, hogy böngészhető a könyvlista korcsoport, nem és műfaj szerint is. Sajnos nem működik az általános ’Keresés’ link, másrészt a konkrét, szűkített keresés csak címre, szerzőre, kiadóra és közreműködőre lehetséges, tartalomra, témára nem. Nagyon jó, hogy létezik ilyen oldal, s még nagyobb szerepet kellene kapnia, de informatikai gyengeségei és rejtőzködő életmódja miatt még nem tud elég szolgálatot tenni a gyermekkönyvek ügyének.

Másik szakmai portál a gyermekirodalom.hu amelyet a Magyar Gyermekirodalmi Intézet jegyez. Itt lehetséges a szabadszavas keresés, viszont a találat elszomorítóan kevés, pontosabban csak egy: ’A csíkos pizsamás fiú’-ról szóló ismertetés. Az oldalnak nem célja minden gyermekkönyv adatbázisba rögzítése, ez láthatóan meghaladná a fenntartók erőforrásait.

Sokkal szívmelengetőbb oldal a pagony.hu oldala, ahol a készítők az oldal grafikájában nem a ’cégarculatot’ akarták ráerőltetni a látogatóra, hanem az olvasóik figyelmét, lelkét próbálták megérinteni. Itt végre lehetséges volt mind a szabadszavas keresés (holokauszt), mind a korosztályi bontás keresztezése, hiszen címre szerzőre kategóriára és témára is lehetett keresést futtatni. Az eredmény mégis csalódást okozott, hiszen a Pagony üzemeltetői is minden bizonnyal azt a szöveget használták a könyvek bemutatására, amit a kiadóktól kaptak. Azokban viszont a holokauszt, mint kulcsszó / tárgyszó nem szerepelt. Abban a (minimális) sikerélményben volt csupán részem, hogy ’Anne Frank naplója’ végre megjelent a találatok között, s nem szórakoztató irodalom kategóriában. A ’Hana böröndje’ és ’A csíkos pizsamás fiú’ a ’ náci ’ keresőszóra felbukkant, a ’zsidó’ keresésre a Janusz Korczak és Igaz Dóra is.

Összefoglalásként meg kell állapítanunk, a kereskedelmi oldalakra felkerülő kiadói fülszövegek, rövid ismertetők nem adnak elegendő tájékozódási pontot az olvasóknak, vevőknek (szülőknek) kinek (fiú-lány, mennyi idős), miért és miről szól valójában a könyv. Ha már nincs megfelelő összefoglaló tájékoztatás, akkor különösen hiányzik a kiadó oldalára vagy egy ismertetői kiadványra mutató link: van elég hely az interneten, hogy külső oldalak bekapcsolásával, belinkelésével még jobban felkeltsék az olvasó érdeklődését. A kereskedelmi oldalakon a könyvek besorolása statisztikai és könyvszakmai sztenderdek alapján kialakítottnak és következetlennek látszik, s nem támogat felhasználói, vevői igényeket. A weboldalak struktúrája sokszor elavult, évtizeddel korábbi elvárásoknak felel meg. Szinte minden oldalra jellemző, hogy nem elégséges a keresés mélysége az oldalon; nagyon hiányzik az olvasó orientálása, irányítása, tájékoztatása; a többféle szintű címkézés, kategóriákba szervezés. Ez a feladat megoldható lenne a kiadók, az OSZK és más szakmai szervezetek és a kereskedők összefogásával: az olvasókért, és tulajdonképpen saját profitjukért.

2.

Elgondolkodtató az is, hogy miért vélték sokan azt, hogy nem lehet mesét írni a holokauszt témájában.

A mesék segítséget adnak a különféle szocializációban, normák átadásában, a tudatalatti félelmek felszínre hozásában, és a generációkon átívelő traumák feldolgozásában is. A mesék ezeken túlmenően oktatnak, és – korunkban különösen fontos – erkölcsi üzeneteket közvetítenek. A mesék abban is segíthetnek, hogy a családi történetek, hagyományok továbbadásához példaként és keretként szolgálnak. Azáltal, hogy eltávozik végképp az a nemzedék, amelyik a holokausztot fiatal felnőttként vagy gyermekként élte meg, a Soá immár nem személyes történetekké, hanem történelemmé válik az érintett leszármazottak számára is. A Facebook hozzászólások közül az egyik érdekes történet arról szólt, hogy a munkaszolgálatból visszatért apa milyen módon adja át történetét gyermekének.

„Lehet, sőt KELL is erről mesélni a gyerekeknek. Én a saját példámból tudom, hogy édesapám egész gyermekkoromban (1948-ban születtem) a musz-os történeteit mesélte éveken keresztül. Én meg borzasztóan szerettem hallgatni a humorral átszőtt, életveszélyesen izgalmas, kalandos történeteit. Megismerem az ukrajnai hómezőket, a befagyott Oszkol folyót, ahova Apuka beesett a lékbe, hogy hogyan adott el működésképtelen órát: prodaj csaszo az orosz faluban,hogy valami ennivalóhoz jusson. Megtudtam hogy hogyan csináltak „fejedelmi vacsorát ” a keretlegények által a szemétbe kidobott krumplihéjból, hogy hogyan szöktek el a századtól, majd hogyan kapták el tizedszerre az orosz katonák, majdnem kivégezve mint „nyemci” kémet. És a Sema Israel olvasása volt a teszt, hogy bizonyítsa zsidó munkaszolgálatos voltát az Apám. (a brisz nem volt bizonyíték, azt állítólag az SS katonák is megcsinálták, hogy megmeneküljenek, dehát ez már egy másik mese) Tehát feltétlen legyen Holokauszt mesekönyv, a lényeg az, hogy humorral és emberismerettel, érzékeny pszichológiaval legyen elmesélve!”

A hazai, holokauszt-túlélő zsidók közül sokan nem adták át a történeteiket utódaiknak, részben mert elfelejteni akarták azokat, másrészt figyelemmel kellett lenniük a külvilág a zsidókat többféle módon is nyomás alatt tartó veszélyeire. (Ne feledjük el: a magyar sajtóból, közbeszédből 1949 után majdnem 30 évre szinte teljesen eltűnt a holokauszt témája, s a hivatalos és „internacionalista” Magyarország számára Izrael Állam egy „nacionalista” ideológia fogja volt.) Voltak olyan zsidó családok, ahol ugyan nem volt kérdéses a zsidóságuk (mások még azt is eltagadták), mégsem osztották meg gyermekeikkel az átélt szörnyűségeket.

De visszakanyarodva: úgy érzem, hogy azért vélekednek sokan, hogy lehetetlen a mesemondás a holokausztról, mert elsőként Auschwitz, a gázkamrák, a borzalmas éhezés jut az eszükbe (joggal), s úgy vélik, ez nem kisgyerekeknek szóló történet. Ezzel a nézettel nem tudok vitatkozni, mert igaznak érzem. Amikor 2014-ben megrendeztem a Pesti Gettó Emlékezete című kiállítást a – télen, szabad ég alatt – a Klauzál téren, az általam válogatott és közzétett gettófotók miatt 16 évben szabtam korhatárt a látogatáshoz. Volt egy amerikai apuka, aki két kicsi (óvodás, kisiskolás) gyerekkel érkezett a kiállításra, és azt tanácsoltam neki, hogy ne hozza be a gyerekeket, inkább jöjjön vissza máskor, nélkülük.

Viszont a holokauszt borzalmai nem merültek ki a gázkamrákban. A legismertebb és legtöbbször kiadott ifjúsági mű az ’Anne Frank naplója’ a bujkálás, elrejtőzés időszakában született, és a benne lévő tiszta szép érzések és a kegyetlen, sötét külvilág feszültsége emelik művészi szintre a naplót. A bujkálás, a menekülés, azt ellenállás, mások elrejtése, a segítségnyújtás, vagy épp a feltartóztathatatlanul közelítő borzalmas vég lehetőségének megélése is lehet holokauszt-történet, amely által többféle tanulságot fel lehet mutatni. A gyermek- és ifjúsági holokauszt irodalom jelentékeny része is ezekről a helyzetekről szól: a legkisebbeknek talán boldog véggel, a nagyobbaknak megszívlelendő tanulságokkal.

Karen Levine ’Hana bőröndje’; Luca Cognolato és Silvia Del Francia ’A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével’ vagy éppen a most megjelenő, az izraeli Tamar Meir, 10 év körülieknek szóló ’Francesco Tirelli fagylaltozója’ más és más korosztálynak, más és más metszetben szólnak a holokausztról.

A helyzetekből áradó feszültség önmagában elegendő hatást kelt a gyerekek számára anélkül, hogy lelki szemeik előtt halottak tucatja vagy éppen ezrei jelennének meg.

Dombi Gábor

Egyéb cikkek: