Egy Facebook poszt háború idején
Boldogult gyerekkoromban Máthé Pál tanár úr volt a történelemtanárom, 8 éven keresztül. Ugyanis ugyanott folytathattam a gimnáziumot, ahová általános iskolában jártam. Mindez vala a Ságváriról elnevezett középiskolában, melynek nevét később visszamagyarosítottak az utca nevére, Trefortra.
A néhai Máthé tanár úrnál imádtam a történelmet, s ez a szeretet, bár nem kölcsönös, azóta sem csökkent. Szinte évenként mondta el történeti alaptézisét: Gyerekek, nézzetek a térképre!
És mi néztünk.
És megmagyarázta. Itt vagyunk Közép-Kelet Európában, ahol mindig nagy az átmenő forgalom, az utak délről és északról, keletről és nyugatról itt futnak össze. A Balkántól, az Adriától észak felé, a borostyánban gazdag északról a mediterrán kikötőkbe erre vezetett út.
Ma bizonyára azt magyarázná, csak nem a tanári asztal, hanem egy túlvilági felhő szélén ülve, hogy a NATO két keleti csoportja között (lengyel és balti, illetve román és bolgár) Magyarország a kapocs, és ha a mi kis országunk nem járul hozzá e csomópont üzemeltetéséhez, akkor megteszi más. Nem barátságból, hanem szükségből. Különben, ha a Kárpátokon megint átkelnek olyan csapatok, amelyeknek — mondhatni — barátságtalan szándékaik vannak, akkor azok éppen kettévágják a NATO tömböt, és mellesleg leszaladhatnának egészen az Adriáig, persze, ha ki tudják fizetni az autópályák emelt díjú benzinárait. Mostanában mintha sok tankot hagynának ilyen problémák miatt az út szélén.
Ha jól emlékszem az óráira, a történelemben Máthé tanár úr sohasem lelt harmadik utat: a kényszerek által vagy itt vagy ott le kellett tennie az országnak a garast. Most is el lehet dönteni, hogy a dollár vagy a rubel vonzóbb. S ez már nem ízlés, hanem ráció kérdése.
Dombi Gábor