Pár évvel ezelőtt Kardos Péter temette el apukámat.
Most én állok majd Péter sírja mellett.
Apukám és Péter között volt egy láthatatlan kapocs, amit csak egy napja tudtam meg, amikor Péter életrajzát böngésztem: mindkettejük édesapját egy Hidegség nevű nyugat-magyarországi település Ilona-major nevű részén végezték ki a magyar nácik.
Lehet, hogy ő érezte ezt a láthatatlan kapcsolatot, mert mindig barátságos, kedves, előzékeny volt velem, a kérdéseim tűrelmesen válaszolta meg. Most lehet, hogy ezt az írást olvasó is azt mondja: velem is éppen olyan kedves volt! Mindenkivel! Ismerem lelkes rajongóit: szelleme és humora hódított. Haragosairól nincs tudomásom.
Kozma utcai izraelita temető, gyászistentisztelet a magyar zsidóság deportálásának 40. évfordulóján, 1984. május 13-án. Kardos Péter középen (Fortepan 194542)
Nagy rabbi volt, mert értett az emberek nyelvén. Ezért tudta mindenki számára érthetően tolmácsolni I*ten szavát.
És nem csak rabbi, tanító: de kántor is volt, aki imáinkat énekelve minden fájdalmunkat, minden gyászunkat torokszorító, könnyfakasztó erővel és átéléssel fejezte ki.
Emlékezett. Az erzsébetvárosi, Dob utcai orthodox fiú — aki megmenekült a Dunába lövéstől — beszélt a sárga csillagos házakról, a gettóról, a halottak százainak exhumálásáról, a holokauszt borzalmairól. És emlékeztetett.
Ez ma már csak a múlt. Mert már nem beszél, nem emlékeztet. Csak a megmaradó felvételek, a riportok teszik helyette ezt. Hangja, arca, mosolya tovább él addig, amíg mi is emlékezünk rá.
Megfogadta tanítói tanácsát: rabbivá avatásakor Salgó László és Scheiber Sándor indította el 1971-ben a rabbihivatás útján. Érdemes felidézni az 55 év előtti híradást:
Kardos Péter avatása után, a kép közepén állva
Rabbiavatás
Fiatal rabbit avatott az Alma Mater. Az Országos Rabbiképző Intézet templomában december 27-án délelőtt felavatták Kardos Pétert. A megjelentek sorában ott voltak Dr. Seifert Géza, a MIOK és BIH elnöke, Dr. Harsányi László, az intézőbizottság tagja, és Klein Vilmos körzeti elnök és mások. Händel Győzelmi énekének hangjai mellett vonult be a tanári kar és a vizsgáztató bizottság. Feleki Rezső főkántor a 100. Zsoltárt énekelte. Eztán Dr. Salgó László főrabbi, a vizsgáztató bizottság ez idei elnöke mondotta el beszédét.
Többek között így szólt:
,,Nálunk, zsidóknál nincsenek papok, akik bíbor palástba öltöznek, és akiket tömjén és mirha leng körül. Rabbik vannak. A szó tanítót jelent. A rabbi továbbvivője a régi tannak, átadja azt a közösségnek. De nemcsak a szószék magaslatáról tanít, hanem elsősorban élete példájával, hitével, meggyőződésével. A mi korunkban a rabbi szavait nem az esztétika, vagy helyesebben, nemcsak az esztétika, hanem az igazság mértékével mérik hívei, és ha úgy érzi, hogy ő maga is megcselekszi azt, amit hirdet, akkor várhat és csak akkor várhat követőkre. Mi bízunk benned, és ez a bizalom kísérjen élethivatásodra. És bízik benned és sokat vár tőled a magyar zsidóság. Indulj hát el csodálatosan szép élethivatásod teljesítésére, légy hű a mi történelmi múltú Alma Materünkhöz, hogy egykoron büszke lehessen reád. Légy hű a zsidósághoz, híveidhez, akik bízni akarnak, és bízni fognak benned. És légy hű a magyar Hazádhoz. Igaz hittel mondom el neked, és remélem, te is átéljed ennek az igazságnak nagyszerűségét: a felszabadulás után kibontakozott magyar társadalom történelmünk folyamán az első, amelyben elmondhatjuk: Meglelé a zsidóság honját a hazában. Hazánknak érezzük, ahol egyenjogú polgárokként élhetjük vallási életünket, élvezhetjük jogainkat, de teljesíteni akarjuk és fogjuk továbbra is hű polgárokként kötelességeinket. Kísérje Isten áldása munkásságodat!”
Kardos Péter válaszbeszédében fogadalmat tett a rabbihivatás mellett:
„Szívemben hála érzésével, még meghatódottsággal állok ezen a helyen igazgatóm és professzoraim színe előtt, hogy fogadalmat tegyek, és elkötelezzem magam a rabbihivatás mellett. Megilletődött vagyok, mert szent ez a hely. Az Intézet történelmének csaknem egy évszázada alatt ezen a helyen állottak a magyar zsidó tudomány kiválóságai, hogy rabbivá avassák az Intézet végzettjeit, és ezen a helyen állottak a hivatásukra lelkesen készülődő fiatal rabbik, akik a világégés idején — elutasítva a felajánlott menedéket — híveikkel együtt, azokat vigasztalva mentek a halálba …
A menóra lángjai világítják meg ezekben a napokban otthonainkat és templomainkat. Szabadságharcra és templomavatásra, a zsidó történelem megannyi dicsőséges eseményére emlékezünk a mécsés fényeinél… Rabbihivatásom legelső kötelességéül vallom: vigyázni Isten és a zsidó szellem lángjaira, hogy azok egyenletes fénnyel lobogjanak, és világítsák be otthonainkat és templomainkat…
A vallási irányítás mellett a haza szeretetére szeretném oktatni híveimet. Annak a hazának a szeretetére, amely biztosítja életünk, szabadságunk és vallási parancsaink megtartásának lehetőségét. Munkálkodni akarok társaimmal azon, hogy a fegyverek hangja szűnjék, és a béke uralkodjék szerte a világon.”
A kórus orgona kísérete mellett előadta Ádám Emil megzenésítésében a 133. Zsoltárt, Ádám Emil tanár vezetésével. Majd dr. Scheiber Sándor igazgató mondott avatóbeszédet:
“Ez az épület — a zsidó tudományok hazai fellegvára — és ez a tanulótemplom 1944-ben gyűjtőtábor volt, amelyen keresztül húszezer embert hajtottak a halál elébe. S mi negyedszázad után — most és itt — fiatal rabbit avathatunk. Lehet-e hatalmasabb válasza a zsidó történelemnek, és a magyar zsidóság élni akarásának?…
Sohse felejtsd el, hogy magyar rabbi vagy, s hogy egy új világot építő társadalom tevékeny tagja …
A zsidó lélek még mindig beteg. Kérdések tolulnak az ajkakra, és nem tudsz felelni.
Igen, ember tette emberrel, őhozzá kell hát szólnod emberi hangon. A vox humana: az emberség magatartása, megtartása. Korunk — a világháborúk százada — embert provokáló, embert kiváltó pedagógia.
Le kell fogni Káin öklét, hogy ne emelje többé testvérére. Ne legyen érte sok semmi áldozat, hogy egy gondolat váljék a százból, és száz ember az egyből. A zsidó legenda szerint a Messiás aznap született, amikor elhamvadt a Szentély. A világpusztulás tövében nyílt ki a világbéke palántája.
Működésed szivárványív legyen, amely a romokból a jövő fénye felé vezet. Hirdesd az élet diadalát a halál felett.
Hirdesd az ember jogát a boldogsághoz, és a szabadsághoz. Hirdesd a zsidóság időfelettiségét.”
Beszéde végén megáldotta tanítványát.
A felemelő ünnepség a Himnusz akkordjaival ért véget.
Új Élet, 26. évfolyam, 2. szám, 1971. január 15.
Kardos Péter teljesítette ígéretét.
זכרונו לברכה
Emléke legyen áldott!
Dombi Gábor
Új Élet, 1971 (26. évfolyam, 2. szám) 1971-01-15