Dombi
-
A Rabbiképző 140 éve – történeti dokumentumfilm
2017. szeptember 5-én az OR-ZSE fennállásának 140. évét ünneplő konferencián került bemutatásra A Rabbiképző 140 éve című dokumentumfilm (49:23). Forgatókönyv: dr. prof. Haraszti György Operatőr: Sibalin György Producer: Bubryák István Rendező: Dombi Gábor Kis türelem! Várj a film betöltődésére!
-
Kultúraközvetítés és a magyar zsidóság (1987-1990)
I. A zsidóság Magyarországon – történelmi vázlat Arthur Koestlerrel ellentétben (1) el kell vetnünk azt, hogy a jelenleg Magyarországon élő zsidók ősei a kazárok uralta pusztában látták meg a napvilágot, és mint a népvándorlások népei, lépésről lépésre jöttek egyre nyugatabbra. Ennélfogva arról is le kell mondanunk, hogy ezeréves magyar államiság mellett ezeréves magyarországi zsidó kolóniákról beszéljünk. Természetesen magam sem vitatom, hogy a Kárpát-medencében legalább ezer esztendeje élnek zsidók, csupán azt állítom, hogy a jelenlegi zsidóság betelepülése 1686 (Buda visszafoglalása) után kezdődött meg. A bevándorlók első néhány hulláma pedig nyugatról érkezett. Már a rómaiak elhagyta temetőkben rábukkantak zsidó sírokra, de a népvándorlás ideje alatt feltehetőleg nem éltek zsidók ezen a területen.…