-
A 19. századi pesti zsidók legnehezebb évei
Előadás az OR-ZSE szabadegyetemén
-
Groszmann Zsigmond válogatott történeti írásai – 2. könyv
A zsidó XIX. század (sorozat) II. / Groszmann Zsigmond válogatott történeti írásai 2. kötet LETÖLTÉS: (PDF) // (ePub) // (Mobi) „A zsidó XIX. század” című sorozat célja, hogy összegyűjtse és digitálisan elérhetővé tegye a hajdani szerzők fontos műveit a magyarországi zsidóság történetéről, újrafeldolgozva az írásokat, dokumentumokat. Úgy véljük ugyanis: a ma emberének segítségre van szüksége ahhoz, hogy a német, héber, latin szövegeket, kifejezéseket megértse, s ezért a legfontosabb szövegrészek lefordításával segítettük az olvasót. „A zsidó XIX. század” sorozatban terveink szerint megjelenik majd több, a magyarországi zsidóság történetét feldolgozó német nyelven megjelent kötet magyar fordítása is. De a célunk e művek újrakiadásával az, hogy a 21. századi olvasó közelebbről ismerje meg…
-
Király utcai lovag a bécsi Burgban
Adolf von Sonnenthal élete Ritka eset egy-egy épület történetében, hogy szinte építésétől, a 19. század első felétől generációkon keresztül követhetjük (egykori) lakói élettörténetét. A régi Pest, s később Budapest leghíresebb, „óránként egy aranyat jövedelmező” bérháza, az 1937-es lebontásáig a Király utca sarkán álló Orczy-ház volt, amelyben fennállása során családok ezrei laktak. Sok itt született kisgyerek sorsa leszármazotton át hosszan követhető. Innen származik a németül legkifejezőbben megszólalni tudó bécsi színész, korának talán legnagyobb színművésze, Sonnenthal Adolf. (Itt született később Ludwig Barnay Németország ünnepelt színésze is.) Az Orczy-ház ekkoriban a pesti zsidóság központja volt, amelyben lakások, üzletek, raktárak, irodák is voltak. De az udvaron állt két zsinagóga, itt ülésezett a pesti zsidóság…