Szerző: infopo.ly
A pesto gettó 2. rész
A pesti gettó 1. rész
Ha befogjuk a szemünket
(csak az ujjaink között kukucskálunk) (1992)
Identitásom könyvei: Dalos és Nyíri (1992)
A fiatal már serdülőkorában mintákat választ magának: céljait, életútját ezekhez igazítja. Adódhat ez a szülők példáiból, orientáltságából – de igen sokat jelent a kortárs csoport vagy bármilyen olyan kör vonzása, amelyet a kamasz a magáénak, s emellett izgalmasan érdekesnek érez. A zsidóság Magyarországon többnyire már nem (csak) adottság – hiszen sokan jövünk olyan körből, ahol a családokban…
Miről dönt Erzsébetváros február 18-án?
Lévén vannak olyan engem kérdő ismerőseim, akik nem tájékozottak az erzsébetvárosi ügyekben [született Theresienstadt, majd válása után magyarosított VII. kerületre (1873), később Erzsébetvárosra (1882); kései asszonyneve: zsidó-, majd bulinegyed], a kedvükért írom: most vasárnap, február 18-án népszavazás lesz a kerületi lakosok körében arról, hogy zárjanak-e be éjfélkor a szórakozóhelyek a kerületben, avagy sem – az…
Zsidók deportálása Budapestről 1951-ben
– Zsidókat is kitelepítettek Budapestről? – kérdezte nagy szemeket meresztve Zsuzsa, mikor beszámoltam neki ritka találkozásaink egyikén, milyen témába ástam éppen be magam. Zsuzsa a barátnőm. Alig harminc évvel idősebb nálam, és zöldfülű újságíró koromban, pályám kezdetén néhányszor – szakmailag – egyengette utamat. Az Újlipótvárosban, a nemzetközi gettóban tizenévesként élte túl a Soát. 1956-ban kijutott…
„A NÉPSZABADSÁG ONLINE nem volt szerelemgyerek”
– interjú Dombi Gáborral A kulturális rovat újságírójának kezdeményezésére 1996 áprilisában, önfinanszírozó kísérletként kezdte működését a Népszabadság Online 1.0, amely az első év után egy évre leállt. Vezetője, a bizalomhiány miatt távozó Dombi Gábor megalapította az Információs Társadalom Érdekegyeztető Fórumot (Inforum), máig a terület társadalmi lobbistája. A korai magyar internet szcéna egyik legjobb ismerője történelmi hibának…
A Rabbiképző 140 éve – történeti dokumentumfilm
2017. szeptember 5-én az OR-ZSE fennállásának 140. évét ünneplő konferencián került bemutatásra A Rabbiképző 140 éve című dokumentumfilm (49:23). Forgatókönyv: dr. prof. Haraszti György Operatőr: Sibalin György Producer: Bubryák István Rendező: Dombi Gábor Kis türelem! Várj a film betöltődésére!
A magyar történelem zsidó arca
A napokban jelent meg Komoróczy Géza asszirológus, hebraista történészprofesszor kétkötetes munkája, A zsidók története Magyarországon címmel. A hatalmas forrásanyagra támaszkodó alkotás a legnagyobb szabású átfogó mű, amelyet a magyar zsidók történetéről valaha írtak. Interjú