• Zsidó társadalomtörténet

    Király utcai lovag a bécsi Burgban

    Adolf von Sonnenthal élete Ritka eset egy-egy épület történetében, hogy szinte építésétől, a 19. század első felétől generációkon keresztül követhetjük (egykori) lakói élettörténetét. A régi Pest, s később Budapest leghíresebb, „óránként egy aranyat jövedelmező” bérháza, az 1937-es lebontásáig a Király utca sarkán álló Orczy-ház volt, amelyben fennállása során családok ezrei laktak. Sok itt született kisgyerek sorsa leszármazotton át hosszan követhető. Innen származik a németül legkifejezőbben megszólalni tudó bécsi színész, korának talán legnagyobb színművésze, Sonnenthal Adolf. (Itt született később Ludwig Barnay Németország ünnepelt színésze is.) Az Orczy-ház ekkoriban a pesti zsidóság központja volt, amelyben lakások, üzletek, raktárak, irodák is voltak. De az udvaron állt két zsinagóga, itt ülésezett a pesti zsidóság…