-
Könyv az 1951-es kitelepítés zsidó áldozatairól
A kiadó jóvoltából a könyv ingyenesen letölthető. Letöltés PDF NEB Letöltés PDF Infopoly A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ‘Magyar zsidóság a diktatúrában’ című könyvsorozatának második köteteként jelentette meg Dombi Gábor Osztályellenségek. Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai című könyvét, amely az 1951-es kitelepítés eddig fel nem tárt oldalával foglalkozik: hogyan kerülhettek 7 évvel a zsidók deportálása után ismét áldozathelyzetbe a magyar zsidók. A kötet szerzője az Állambiztonsági Levéltár kitelepítése dokumentumainak egy részét dolgozta fel, középpontba állítva a „zsidónegyed”, a Budapest VII. kerületéből kitelepített zsidók történeteit és dolgozta fel szociológiai eszközökkel társadalmi mutatóikat. Tucatnyi esettanulmány foglalkozik a kitelepített zsidók sorsával, feltárja előéletüket, és néhány esetben nyomon is tudja követni a kitelepítés utáni…
-
Zsidók deportálása Budapestről 1951-ben
– Zsidókat is kitelepítettek Budapestről? – kérdezte nagy szemeket meresztve Zsuzsa, mikor beszámoltam neki ritka találkozásaink egyikén, milyen témába ástam éppen be magam. Zsuzsa a barátnőm. Alig harminc évvel idősebb nálam, és zöldfülű újságíró koromban, pályám kezdetén néhányszor – szakmailag – egyengette utamat. Az Újlipótvárosban, a nemzetközi gettóban tizenévesként élte túl a Soát. 1956-ban kijutott neki is némi gyötrelem, a naiv, szőke újságírólányt akkor sem kímélte a történelem. A kérdésén én is meglepődtem. – Nem is hallottál róla? – A kitelepítésről persze, hogy hallottam. De azt nem, hogy zsidók is lettek volna közöttük.