A húszas évek végének, harmincas évek elejének egyik legmeglepőbb küzdelmét nem a munkásosztály vívta kizsákmányolóik, az uralkodó osztály, illetve a válság okozta szociális drámák kezeléséért, hanem a pesti cukrászok, akik harcba indultak az olasz fagylaltosok ellen. A „gazdasági bevándorlók” és az őshonos „magyarok” küzdelme meglepő fordulatokat hozott, és különös eredménnyel zárult. Ez az időszak ugyanis…
Kategória: Írások
Amiről egy lakcímjegyzék mesél
A zsidó emancipáció, jogegyenlőség 1867-es törvénybe iktatása után az Eötvös József miniszter által vezetett kultuszminisztérium kezdeményezte, hogy létrejöjjön a magyar zsidóság egységes szervezete – hasonlóan többi egyházhoz. Ennek az lett volna a feladata, hogy a helyi vallási közösségek, hitközségek felett működve biztosítsa a párbeszédet a kormányzat és a zsidóság képviselői között. Az új szervezeti formákat…
Egy elfeledett történész élet(műv)e
Vajon megismerhető-e valaki a művei alapján, ha személyiségéről, alakjáról, modoráról, családjáról, közvetlen tetteiről már nincsenek adataink, forrásaink? Eltűnhet-e a köztudatból egy rendszeresen, sokat publikáló alkotó és ismert közösségi, hitéleti személy? Miképp szakította meg a holokauszt a magyar zsidó szellemi élet XIX. század óta tartó folyamatos fejlődését és virágzását alig pár hónap alatt? Leginkább e kérdések…
A pesti gettó, 5. rész
A pesti gettó 4. rész
A pesti gettó 3. rész
A pesto gettó 2. rész
A pesti gettó 1. rész
Ha befogjuk a szemünket
(csak az ujjaink között kukucskálunk) (1992)
Identitásom könyvei: Dalos és Nyíri (1992)
A fiatal már serdülőkorában mintákat választ magának: céljait, életútját ezekhez igazítja. Adódhat ez a szülők példáiból, orientáltságából – de igen sokat jelent a kortárs csoport vagy bármilyen olyan kör vonzása, amelyet a kamasz a magáénak, s emellett izgalmasan érdekesnek érez. A zsidóság Magyarországon többnyire már nem (csak) adottság – hiszen sokan jövünk olyan körből, ahol a családokban…




